13 éves fiú javította helyesre a NASA számításait:
2008. április 17. csütörtök 12:03 | |
13 éves német fiú javította helyesre az amerikai űrhajózási hivatal egy számítását arról, hogy mekkora eséllyel csapódhat a Földbe az Apophis nevű aszteroida. |
Az életmentõ ceruza:
Az elsõ holdra szállást óriási izgalom elõzte meg. Nixon elnök, minden eshetõséggel számolva, jó elõre megírta a beszédét, amelyben elparentálta a három ûrhajóst, a tudomány és haladás áldozatait. Hogy nem kellett felolvasnia, csupán egy ceruzának köszönhetõ. Az izgalmas epizódot Buzz Aldrin, az Apollo–11 ûrhajósa beszélte el abban a holdra szállás technikai részleteivel foglalkozó dokumentumfilmben, amelyet tavaly készített a BBC. Neil Armstronggal és Michael Collinsszal sikerrel teljesítették küldetésüket, és már indultak is volna vissza a Holdról, amikor észrevették, hogy moduljuk nem tud felszállni, mert letörött a beindítást szolgáló kapcsoló. A visszaszámlálás alatt Aldrinnek hirtelen mentõ ötlete támadt: egy ceruzával nyomta be a kapcsolót. ågy aztán szerencsésen visszatérhettek a Földre, de nem szóltak semmit a hibáról, amely végzetessé válhatott volna számukra.
Nixon tudta, miért írta meg elõre a gyászbeszédet: hogy lépést tudjanak tartani az oroszokkal, az ûrhajó indítása mellett döntöttek, noha a holdra szállás alapos technikai elõkészítésére nem jutott idõ. Mára az is kiderült, hogy az amerikai kormány sem volt emberségesebb a szovjetnél: arra utasította ugyanis a NASA-t, hogy katasztrófa esetén szakítsa meg az összeköttetést az ûrhajósokkal, nehogy tragikus ûrbeli pusztulásukról árulkodó dokumentum maradjon fenn.
Hogyan halt meg Gagarin?:
Erre a kérdésre még most sincs válasz, és úgy látszik, hogy belátható idõn belül nem is lesz. Egy orosz kutatócsoport engedélyt kért, hogy a legkorszerûbb módszerekkel vizsgálja meg az elsõ ûrhajós tragikus utolsó repülésének körülményeit, de kérelmét elutasították. Igor Kuznyecov, az 1968-as vizsgálatban is részt vevõ repülõmérnök, a harminctagú kutatócsoport vezetõje egyenesen Putyin elnökhöz fordult segítségért, de nála sem járt sikerrel.
Mint ismeretes, Gagarin 1968. március 27-én Vlagyimir Szeruginnal egy MIG–15-össel repült, de nem sokkal a felszállás után a gép ismeretlen okból lezuhant, és mindkét pilóta életét vesztette. Az eset körüli titkolózás a legvadabb spekulációknak adott tápot. Sokan azt állították, hogy Gagarin nem bírta elviselni a hirtelen jött, hatalmas népszerûséget, és masszív alkoholistává vált, a balesetet is ittassága okozta. Más feltételezések szerint nem halt meg, hanem 1990-ig egy pszichiátriai osztályon élt. Még olyan szóbeszéd is keringett, hogy Brezsnyev féltékeny volt a kozmonauta nagy népszerûségére, ezért megrendeztette a halálát, õt pedig plasztikai mûtétre kényszerítette, hogy ismeretlen arccal, új néven elvegyülhessen a tömegben. Akadtak, akik esküdtek rá, hogy a földönkívüliek rabolták el Gagarint és társát.
Kuznyecov szerint az igazság jóval prózaibb: mûszaki hibáról volt szó. Nem zárt hermetikusan a pilótafülke, mivel kinyílt az egyik szellõztetõpanel fedlapja. A pilóták, ahogy ilyen vészhelyzetben szokásos, csökkentették a magasságot, és a logikus folytatás az lett volna, hogy katapultálnak. A nagy kérdés, hogy miért nem tették meg. Kuznyecovot és társait épp a katapultálás elmaradásának oka nem hagyja nyugodni, de a Kreml „nem lát okot az eredeti vizsgálat eredményeinek megbolygatására.”
Von Brauntól Eichmannig:
Régen ismert, hogy az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA foglalkoztatta Wernher von Braunt, a náci rakétakísérleti központ egykori igazgatóját, a V2 rakéta atyját. Õ vezette a Saturnus–5 építését, amely lehetõvé tette az asztronauták Holdra küldését. Braunt több ezer német tiszttel és kutatóval együtt a Washingtonhoz közeli Fort Huntban tartotta fogva és hallgatta ki az amerikai titkosszolgálat. Az ott megfordultak neve több mint hatvan évig titokban maradt, csak 2005 végén szerzett tudomást a táborról egy történész, az egyik volt kihallgató felesége révén. Utánajárt az információnak, és az áttanulmányozott dokumentumokban érdekes adatokra bukkant. Egyebek között bebizonyosodott, hogy az USA és Németország már 1958-ban ismerte Adolf Eichmann, az európai zsidóság megsemmisítését irányító SS-alezredes búvóhelyét. Igaznak bizonyult és ma már dokumentumokkal támasztható alá az is, hogy az amerikai hírszerzés náci és japán háborús bûnösöket mentett meg az igazságszolgáltatás elõl, hogy felhasználja õket kémtevékenységéhez.